Tudományos boldogság

Mindannyian a boldogságot keressük, azonban ez a XXI. század elején nem is olyan könnyű feladat. Vagy mégis? Ez a műhely azért jött létre, hogy gyakorlati tapasztalatok mentén információt adjon arról, mit mondanak a legújabb kutatások a boldogságról.
Egy nehezen megfogható téma, gyakorlatiasan, mellébeszélés nélkül.
Műhelyünk olyan tudással szeretné felruházni résztvevőit, amellyel azok hétköznapi életükben olyan döntéseket hozhatnak, melyek egy kiegyensúlyozott, harmonikus állapot felé vezetnek. Ezt úgy hívjuk, boldogság.

Egy nehezen megfogható témát szeretnénk tudományos kutatásokra alapozva megfoghatóvá tenni. Az interaktív műhely jelentős részét saját-élmény gyakorlatok töltik ki, ezekből akkor tudsz leginkább profitálni, ha aktívan, legjobb tudásod szerint veszel részt rajtuk.
Egy jó hangulatú, laza estével készülünk nektek, mely során a hétköznapi életbe átvihető tapasztalatok gyűjtésére van lehetőségetek. Készüljetek nyitott beszélgetésekre, interaktív párbeszédekre, jó élményekre. Ne készüljetek Coelho idézetekre.

Kérlek a műhelyre úgy érkezz, hogy a telefonodon vagy kinyomtatva (még jobb, ha elküldöd az adamtorok.md@gmail.com címre) hozd el egy általad boldognak gondolt személy képét. Ő lehet híresség, filmkarakter, rokon, barát, létező, vagy fiktív személy.

Miről lesz szó a Tudományos boldogság műhelyen?

  • Mit mondanak a legújabb kutatások a boldogságról?
  • Mi nehezíti az elérését a XXI. században?
  • Mennyiben függ a boldogság az anyagi javaktól?
  • Van-e tartós boldogság?
  • Milyen tulajdonságaik vannak a magukat boldognak tartó embereknek?

 

A műhely alapvető jellemzői:

  • Ez egy kiscsoportos struktúrával működő workshop. Így minden résztvevő aktivitására számítunk.
  • A műhely rendszerint két és fél-három órás, közben szünetet tartunk.
  • Rendszerint 10-15 fős csoportokban hirdetjük meg, gyakorlati és elméleti blokkok váltják egymást.
  • A fent leírt képen kívül mást nem kell hoznod.
  • A műhelyre hallgatói jogviszonnyal rendelkező semmelweises hallgatóként jelentkezhetsz.
  • A műhely ingyenes.

 

Az aktuálisan meghirdetett műhelyre az alábbi felületen jelentkezhetsz. Itt találod az elérhető dátumokat és határidőket. A helyek betelte után a felületet lezárjuk – az újranyitásról viszont mindenképpen értesítünk!

Nagyvárad téri Elméleti Tömb Nagyvárad tér 4. Budapest 1089

info@semmelweis-alumni.hu

+36 20 666 3506